Rólam

Fecske Orsolya SSS
Festőművész, grafikus, illusztrátor

1973-ban születtem a Komárom megyei  Szőnyben.  Szüleim Fecske András művészeti író, és Balatoni Teréz magyar irodalom és nyelvtan tanár.

Gyermekéveimet Édesanyám szülőfalujában, Lábatlanon töltöttem, ami meghatározó volt későbbi művészi pályámon, ahogy az édesapai örökség is. Az épp utolsó szépségében tündöklő falusi közösségi lét, egyfajta falusi kultúra, amely még tartotta hagyományait, erős kötődéseit, osztályrészemül jutott a pompás, Gerecse lábainál húzódó, Duna menti tájjal együtt, aminek szépségét egy életre magamba szívtam. Édesapám családjától gazdag kulturális muníciót kaptam, minden értékre nyitott, érdeklődő, reflektáló szemléletet. Édesapám foglalkozásának köszönhetően sok művészt ismert, így lettek  később, a bennem működő tehetséget meglátva mestereimmé Vecsési Sándor, Bazsonyi Arany, és Patay László, akiknek nagyon sokat köszönhetek, és sokan mások, akik emberségre, hitre és művészetre tanítottak. Életem nagy ajándéka ez, amiért végtelenül hálás vagyok. Kiemelkedő helyszíne az életemnek Róma, ahol ösztöndíjasként az Akadémiát végezhettem. Kimeríthetetlen kincseivel egy életre megajándékozott.

Elsődlegesen Isten szépségének felfedezése, meglátása és megláttatása foglalkoztat, legyen szó a teremtett világ, vagy az üdvtörténet színtereiről. Hiszem, hogy a jerikói vak koldus társaiként mi is megkaphatjuk, és tovább adni hívatunk Isten ajándékát: Láss! A hited meggyógyított…

Szenvedélyesen foglalkoztatnak a festészet technikai kihívásai, az anyag szeretete, az azzal való „együttműködés” és kísérletezés. Ennek köszönhetően sok technikát elsajátítottam az egyszerűbb grafikai technikáktól a sokszorosított grafikán át a táblaképfestészet technikáiig- főképp a tojás és egyéb temperák terén.  Fő területem évekig a murális festészet, azon belül a szekkó és az ólmozott díszüveg festés volt. Készítettem mozaikot, nagy méretű oltárképeket, az utóbbi időben pedig az illusztrációk kapcsán a digitális grafika területeire is elkalandoztam. Jelen pillanatban ez a technika, és a pasztellfestészet adja a legközvetlenebb kifejezési eszközt számomra.

2003-ban beléptem a Szociális Testvérek Társaságába, melynek Generalátusán élek és dolgozom jelenleg a központi elöljáró mellett tanácsosként és  művészként.

 Tanulmányok
1996-2000. Róma, Accademia di Belle Arti di Roma
1992- 1996. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, rajz- szak, Szombathely
1991-1992. Dési Huber  Képzőművész Kör, Budapest
1987-1991. Babits Mihály Gimnázium, Budapest

Tagság
2001-től Magyar Alkotóművészek Egyesülete
2001- Molnár C-Pál Baráti Kör

Díjak
2023. Ferenc pápa által adományozott Benemerenti érdemérem
1997-1999. A Faludi Ferenc Akadémia ösztöndíjai
1997. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj
1996. Magyar Állami Ösztöndíj Bizottság Államközi ösztöndíja

Munkák

Válogatott grafikák, illusztrációk, design
2023. A  pápalátogatás liturgikus öltözeteinek megtervezése
2022. „Övé a jövő”- Mindszenty bíboros élettörténete, illusztrációk, szerző: Kovács Gergely, Mission Is Possible Kiadó
2022. „Lelkigyakorlat túl az ötvenen”, illusztrációk, szerző: Szénásy Anna SSS, Új Ember Kiadó
2020. „Boldog Özséb és a pálosok” c. könyv illusztrációi, Szerző: Dávidné, Bajor Ágota, Magyar Pálos Rend
2018. A Brisbane-i Egyházmegye nagyböjti kiadványának illusztrációi
2018. A Remény, animáció
2013-2017. Az Ecclesia Kiadó hittankönyv, tanári kézikönyv és kiegészítő anyag  sorozatának illusztrációi 1-4. osztályig
2016. „Az én kis misekönyvem”, illusztrációk, szerző: Kindelmann Győző, Szent István Társulat

Válogatott köztéri munkák,  egyházi épületekbe készített festmények, muráliák
2012. A Szent Anna templom oltárképe, Zalabesnyő
2011. A Szent Család templom oltárképe, táblakép, Teskánd
2010. A tömő utcai Béke Királynője templom kapuzatának mozaikképe
2007. Szent Rita templom ólmozott díszüveg ablakai, Budapest
2007. Jézus Szíve templom Fatimai kápolnájának ólmozott díszüveg ablakai, Felsőgöd
2006. Béke Királynője templom ólmozott díszüveg ablakai, Budapest
2005. Magyar Katolikus Rádió kápolnájának ólmozott díszüveg ablaka, Budapest
2004. Gerenday Közösségi Ház házasságkötő termének falfestménye (szekkó, 40 m2), Lábatlan
2003. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Irodaháza kápolnájának ólmozott díszüveg ablakai, Budapest
2002. Stella Katolikus  ólmozott díszüveg ablaka, Bagolyirtás
2002. Szent István templom apszismennyezete (szekkó, 30 m2), Tatabánya
1999-2001. Szent Anna plébániatemplom oltárfala (szekkó, 150 m2), Encs
2000. Feszület, táblakép, Santa Maria in Portico – Casa Generale dell’ Ordine dei Chierici Regolari della Madre di Dio, Róma
2000. Római Szt. Franciska, táblakép, Tor de’Specchi Monostor, Róma
1997-1998. Szent István plébániatemplom oltárfala (szekkó, 50 m2), Alsógöd

Válogatott csoportos kiállítások:
2023. „Áldás legyen a Földön”, a Molnár C Pál Baráti kör kiállítása, Corvin Művelődési Ház, Budapest
2007. „Országunk titkos ereje”, a Molnár C Pál Baráti kör kiállítása, Szent István Bazilika, Budapest
2004. Kortárs Egyházművészeti Tárlat, Hatvan 2006. Kortárs Egyházművészeti Tárlat, Hatvan 2003. 49. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Hódmezővásárhely
1999. XII. Arcok és Sorsok Portré Biennálé, Hatvan
1997. FUOCO , Római Magyar Akadémia
1999. Cento artisti per Sant’Ambroggio, Oratorio San Michele, Monfalcone
1997. Proposte di anatomia artistica (Accademia di Belle Arti di Roma, Galleria Fidia Arte Moderna)

Válogatott egyéni kiállítások:

2023. „Megtestesülés”, Iskolagaléria, Dunakeszi
2019. Gerenday Művelődési Ház, Lábatlan
2019. „Porral festve” Vác, Credo Ház
2008-2017. Állandó kiállítás a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia Irodaházában
2015. Újpalotai Boldog Salkaházi Sára templom
2012. „Biblia Puerorum”, MKPK Irodaháza, Budapest, a Szakrális Művészeti Hét keretében
2012. Csopak, Művelődési Ház
2008. Evangélikus templom, Taliándörögd, a Kapolcsi Bűvészeti Napok keretében 2007. 2008. PPKE Bölcsészettudományi Kar
2007. Gerenday Közösségi Ház, Lábatlan.
2004. Csokonai Művelődési Ház, Budapest
2001. Bemutatkozó Kamarakiállítás, PPKE Jog és Államtudományi Kar


Válogatott média megjelenések
2023. RAI TG2- Riportfilm, Enzo Romeo a magarországi pápalátogatás kapcsán
2023. Miseruha a Pápának – Katolikus krónika – Duna TV
2022. Isten kezében, 2022. márc. 13., A Duna TV riportfilmje, Erhardt Ágoston
2019. „Porral festve” interjú az EWTN adásában,
2015. „Rendbenvagyunk”, rövid riportfilm a Szerzetesek Éve alkalmából

Válogatott cikkek, interjúk
2019. „Porral festve”, kiállítás a váci Credo- házban, a Magyar Kurir cikke, 2019. 09. 24.
2014. Lovas Orsolya: Ajándék Isten szolgálatában, JEL, 2014 november
2010. Várhegyi Júlia: Isten madara, Népszabadság, nov. 18.
2008. Bangha Katalin: Ünnepi készülődés- lélek és művészet, Újpesti Napló II/23.
2007. Sziget a kőrengetegben
, Képmás Magazin, 2007. március
2000. Eigel István: Freskók világában, Lyukasóra, 2000/8.